Lehet a tavasz miatt van, már nem tudom mire fogjam, de egyre több körülöttem lévő emberen - és magamon is néha - veszem észre, hogy mennyire önzőek egyéb kedves kis tulajdonságokkal fűszerezve.
Vegyük például egy barátomat. Ő volt az első meleg srác, akit barátomnak neveztem, évekig az egyetlen. Mikor ketten vagyunk, akkor minden okés, de ha már társaságban, több emberrel beszélgetünk, mindig úgy érzem, hogy rivalizálni akar, hogy irigy, hogy igazából nem is szeret, mert nagyívben szarik rám, és képes még ki is beszélni olyan dolgokat, amik rám nézve kínosak, annak érdekében, hogy ő jobb színben tűnjön föl. Gondolkoztam rajta, hogy lehet csak kivetítem mindezt, és igazából én vagyok ilyen. Lehet irigylem ezt a fiút. De igazából nincs mit irigyelnem rajta. Azt hiszem jól érzem ezeket a felőle jövő érzéseket, és ezek miatt nem is érzem vele jól magam mostanában. Mikor az ember azt érzi, hogy örülnek, ha hibázik, vagy rosszul megy neki valami, akkor az ezt az örömöt bénán elrejteni igyekvő emberrel nem szívesen vagy együtt.
Tegnap este úgy volt, hogy egy kis összejövetel után ott alszom nála, hogy ne kelljen hazamásznom az éjszakában. Már készültem is a lefekvéshez, mikor egymás után olyan rejtett kis szúrásokat kaptam, ami után úgy gondoltam, hogy nem maradok ott nála, és eljöttem fúl részegen egy laptoppal az éjszakában, és hazautaztam. Seggfej! Egyszerűen csak ezt tudom mondani, még ha érzem, hogy ő nem mindig veszi észre ezeket a bántó dolgait, de én már kezdek beleunni, hogy állandóan megértő legyek. Ami nem megy, nem kell erőltetni.
A másik: egy volt haverom megint feltűnt. Azért szakítottuk meg a kapcsolatot, mert állandóan csak magával volt elfoglalva, minden róla szólt, a beszélgetések 90%-a róla szólt vagy az ővele történtekről. Meguntam. Erre megint feltűnik, és mit mond? Hogy menjek át hozzá egyik nap, mert olyan jól néz most ki, hogy le kéne fotózni. Anyád! Még ha így akarta közölni, hogy hiányzom neki - amire csak kicsi az esély abban a formában, ahogyan én szeretném, tiszta szeretetből -, akkor is milyen már ez?! Nincs szükségem érzelmi fogyatékosokra! ÉRZELMI FOGYATÉKOS! Mekkora bunkó vagyok, hogy ezeket leírom, de végül is ez egy anonim blog szándékaim szerint. Meg a bunkóság nem is a leírás, hanem talán, hogy ilyeneket gondolok.
Aztán: egy barátnőm fölhív ma másfél hét után, hogy egy szívességet kérjen, majd panaszkodjon. Alapból ez okés, csak az elmúlt hónapokban a beszélgetéseink csak az ő panaszaiból álltak, és kicsit nehezen bírom ezt úgy, hogy közben egy csomó más dolgom van most, és még az előbbi két emberke is belepiszkít a képbe. - Elég cenzúrázatlanul írom a gondolataimat... érdekes... mindegy.
A volt párommal is álmodtam tegnapra virradóra. Megnézet társkeren előző este, és ez elég volt ahhoz, hogy reggelre vele ébredjek. Álmomban elmentünk a Magnumba ketten, és ott hallottam, ahogy nézi két srác őt tusolás közben, és azt mondja az egyik a másiknak, hogy hihetetlen, hogy a párom még mindig megkaphat minden kisfiút akit akar a szaunában. És ez kurva rosszul esik. Irigy voltam és féltékeny egyszerre. Két éve szakítottunk... beteges...
Elegem van most mindenkiből!!! Most még a jó barátok sem érdekelnek, önző vagyok, el akarok vonulni pár napra nyugiba valahová egyedül. Olyan jó lenne pihenni egy kicsit... Faszom. =((
Igazából azon gondolkodtam, hogy meg kéne rostálni a kapcsolataimat aszerint, hogy ki szeret igazán. De 1.: Ez változhat. 2.: Ez mekkora önző állatság már! Mi az, hogy aszerint válogatok, hogy ki szeret?!!! Ezek szerint én nem szeretem őket? Ez egy súlyos kérdés... Kit szeretek én igazán? Szeretek egyáltalán valakit? Vagy csak egy önző, egyke fasz vagyok, aki szeretetért sóvárog, miközben ő maga szeretetre képtelen? Csak nem, hiszen szeretnek a barátaim... azt hiszem. Állítólag szeretetre méltó vagyok. De ez lehet csak egy burok. És igazából abból, hogy valaki szeretetreméltó még nem adódik alapból, hogy szeretetre képes. Most betegnek érzem magam ezek miatt a gondolatsorban foglaltak miatt. És egyedül vagyok. Mindig egyedül vagyunk, ez harsog a fejemben. Talám Ppper Péternél olvastam ezt legutóbb, de ez tényleg így van. Egyedül vagyunk a semmiben és a rendetegben egyszerre és egyaránt. Egy társ ezen csak enyhíthet, illúziót adhat, hogy mégsem így van. De igazából mindig egyedül vagyunk. Kibaszott egyedül.
